RÁK (Cancer) - az állatöv negyedik jegye - VI. 22. - VII. 22. Szerencse száma: 7 és 3 Szerencse nap: hétfő Kedvenc színei: tört fehér, ezüst, szürke, világos lila Virága: fehér rózsa, nárcisz, liliom Drágakő: opál, smaragd, hegyi kristály Eleme: a víz Stabilitása: kardinális Polaritás: negatív Uralkodó égitest: a Hold Szerelmes: Skorpió, Halak
A tavaszponttól számítva az állatöv negyedik jele a Rák. A Nap június 22-től július 22-ig vonul végig a Rák jelében. Ebből adódik az a félreértés, hogy azt az embert tartják Rák típusúnak, akinek a születésnapja ebbe az időszakba esik. Pedig ez csak azt jelenti, hogy az ekkor született embernek a Rák jelében áll a Napja, de ettől még nem válik Rák típusúvá. Ahhoz, hogy kiszámíthassuk, hogy valójában milyen típusról van szó, a születés pontos idejének és helyének ismerete szükséges. Bár ez a számítás nem igényel alapos matematikai vagy csillagászati felkészültséget, még egyszerűbbé teszi a születés jegyének megálla- pítását a csillagóra használata.
Legjellemzőbb tulajdonságai: visszahúzódó, érzékeny, családszerető. A hangulata olyan változékony, akár a Hold. Mindig mindenben bizonytalan, azért csak olyan határozott egyéniségű társ mellett érzi jól magát, aki hajlandó helyette is dönteni, intézkedni, cselekedni, s főleg felelősséget vállalni. Alkalmazkodó-képességének köszönhetően hamar beleszokik az új helyzetek- be, gyorsan köt barátságot, s bár ezek a kapcsolatok csak felszínesek, mégis teljesen kielégítik, mert így nem kell önmagát kiszolgáltatnia. Ám egyetlen apró kellemetlenség is elég, hogy megsértődjön, visszavonuljon és egykori barátjától örökre elszakadjon. Ez a túlzott érzékenység nemcsak a Rák nőkre jellemző, hanem a férfiakra is. Mimóza természete miatt sokan elkerülik. A Rák jegy szülöttei nagyon nőiesek, anyáskodók, háziasak, gondoskodók. Mindenük a család, az otthon, melynek csinosítására rengeteg időt fordítanak. A lakása meghitt és barátságos, de igencsak túlzsúfolt, mert rengeteg - más számára fölöslegesnek tűnő - csecsebecsével van tele. A Rák jegyre ugyanis nagyon jellemző a gyűjtőszenvedély. Már gyermekkorában tele a szekrénye gyufásdobozzal, csillogó kaviccsal, szalvétával, képeslappal. Később bélyeget vagy régi pénzt gyűjt, s ha anyagi helyzete engedi, festményt, régiségeket. Nagyon ad magára, megjelenésére. Gondosan ügyel arra, hogy egyéniségéhez illő frizurát, ruhát, sminket viseljen. Kedvence a hosszú, leomló haj, a lágy tapintású kelme, de szívesen hord kényelmes otthonkát, szabadidőruhát is. A Rák férfi is sokat áll a tükör előtt. Gondosan összeállított ruhatára kényelmes. Legkedvesebb lakberendezési tárgya a tükör, és egy fotel valahol a könyves- polc (vagy kandalló) közelében. Jól érzi magát egyedül, de szívesen hív meg otthonába sok embert, akiket örömmel ki is szolgál. Ha a vendégek váratlanul érkeznek, akkor sem jön zavarba. Pillanatok alatt ínycsiklandó falatokat varázsol az asztalra, és közben vidáman szórakoztatja az egybegyűlteket.
2008-as Horgászbulink! Nagyon emlékezetes ÉS fantasztikusan jólsikerült!
Kalimonasz bőlcsessége!
Mikor Platón megkérdezte tanítványaitól, mi a három legfőbb dolog, amely az élethez szükséges, Kalimonasz ezt válaszolta: - Az élelem, a fegyver és a szeretet. - Ha valamelyiktől meg kéne válnod, melyiket hagynád el? - kérdezte tőle Platón. - A fegyvereket.- És ha még egyről le kéne mondanod, melyiket hagynád el? - Az élelmet - válaszolta Kalimonasz. - Fegyver nélkül az ellenség a halálba kerget, élelem nélkül éhen pusztulunk; de ha meggondolod, a halál évezredek óta az élet velejárója. Fegyverrel megvédhetjük, és élelemmel fenntarthatjuk az életünket, de vajon mit kezdenénk egy olyan élettel, amelyből hiányzik a szeretet?
Szerelem isten!
Tartalékok!
Mindenből kettőt tartsunk kéznél, ami az élethez kell. Ekkor az életünk is kétszer annyit fog érni.Két mosolyunk, két kedves szavunk legyen egy helyett. Megkettőzött szeretet, türelem, jóindulat - az élet mindennapos kellékei. A jóból, a kellemesből tartalékunk legyen, hisz kétszeresen kell azt osztogatnunk. A természet bölcsen gondoskodott az egyről: társat rendelt mellé, hogy törékenységétől megóvja. A férfihez a nőt a nőhöz a férfit. Az emberhez embert. A szeretethez szeretetet. Mindenből kettőnk legyen. Így ha apadna a szeretet, fogyna a türelem, csappanna a jóindulat, ott a tartalék a kezünk ügyében. Tudjuk, hogy hol keressük őket, és boldogságunk is megduplázódik.
Az ember azt teszi amire képes!
Vajon tudod-e, mi az amire az ember képes? - Ugye nem tudod. Pedig bizonyára voltál már - hiszen mindenki volt - olyan átkozottul gonosz helyzetben, amikor erődet a kétségbeesésig megfeszítve ezt kívántad: "Bárcsak többet tehetnék valakiért - egy kagylóért, egy füszálért, egy kutyáért, egy emberért" Tudom, voltál már olyan helyzetben, amikor "valaki" - mondjuk egy ember - rádemelte tekintetét, és szemei némán kérleltek: "Segíts nekem!" - Te pedig elfordultál, mert féltél magadtól, hogy te volnál az, aki arra hivatott, hogy őt felemelje... De mégis szívből kívántad: bárcsak tehetnél "valamit" érte, vagy még annál is többet. Ezért visszanéztél rá, ő pedig ugyanazt a kifejezést viselte arcán, mint az első pillanatban; a könyörgés megkövesült a tekintetében, ami ilyesfélét jelentett: "Nem tudnál mégis tenni valamit értem?" Talán soha nem féltél még magadtól, mint most - gyönge pillanataid megakadályoztak ebben. Vajon tudnál-e ezek után lelkiismereted szemébe nézni, tovább hurcolva az érdektelenség bűnét szívedben, amely feketére festi az emberi lelket, és amit sok helyütt a világban önzésnek neveznek. Én csak így becézem "idegen hatalom." Most pedig arra kérlek, válaszolj a kérdésre: Az ember mindig azt teszi amire képes? És te ezt válaszolod: igen.Ha kevés volt - mondod -, ennyire futotta, a sekély vízbe még senki sem fulladt bele. Ha pedig sok volt - ezt is tőled idézem - a mélybe jutottál, pontosan oda, ahol a felemelkedni vágyót felkaroltad. Az ember törékeny holmi. Érje be hát az eléggel - ezt még mindig te mondod. De vajon mit jelent a léleknek ez a szó: Elég?
Vendég könyvem.
Ha valami észrevételed van az oldalammal kapcsolatosan vagy csak úgy... írni szeretnél,akkor katt a képre.Köszike!
Csillagok találkozása!
Szeretnéd tudni, hogyan válhat az ember csillaggá? Püthagorasz erre azt feleli: Ne edd meg a szívet! Szeretnéd tudni, milyen kapcsolat van az ember és a csillagok között? Csak az az ember emelkedhet csillagmagasságokig, aki szeret; csak az találkozhat csillagtársával, akit szeretnek. Ha két ember egymásra talál, végtelenné tágul a tér, elmosódnak a tengerek, hegyek, sivatagok körvonalai; öröklétnek tűnik az idő, melynek egyetlen valóságos része: a pillanat. Ugyanazt látják a világból, amit a csillagok a földre tekintve. Lágyabbá válnak a színek, kellemesebbé a hangok, a vasziliko (Görögoszágban honos nagyon szép és illatos virág; a lélek szimbóluma) illata betölti a mindenséget; fogékonnyá, szárnyalóvá lesz a lélek, megduplázódik a tetterő. Ne edd meg a szíved, hogy a csillagok közé emelkedhess! Platón a szerelmet az élet végzetes keserűségének nevezi. Azt is mondja: aki szeret, az meghal a maga számára, hogy a másik számára élni tudjon. Nála a szerelem önkéntes megsemmisülés. Amennyiben belehalunk a szerelembe - itt a viszonzatlan egyoldalú vonzalomra gondolok -, úgy valóban keserű; de ha szeretünk, és viszontszeretnek én ezt így nevezem: csillagok találkozása. Aki szeret, önként átlép egy másik, a tértől, időtől, világoktól független dimenzióba, hogy ott találkozzék a szeretett lénnyel, aki az ő kedvéért önként átlépett a tértől, időtől, világoktól mentes dimenzióba. Életet jelent a csillagok találkozása. Lemondás, fájdalom, keserűség nélküli életet - boldog életet: az ember számára elképzelhető legboldogabbat.