SZERESS!


Néha rádöbbenek, hogy bármikor elveszithetlek,
S arra,hogy nem elég ha csak egyszer mondom,hogy szeretlek.
Hogy bármikor történhet veled,vagy velem valami,
Hogy milyen jó a hangodat hallani!
Arra,hogy milyen
nehéz néha őszintének lenni,
És milyen könnyű egy szóval megbántottá tenni!
Hogy meg kell mondani, ha
valami fáj,
Arra,hogy mindent tönkretehet egy összeszoritott száj.
Hogy túl rövid az élet arra,hogy
veszekedjünk,
S,hogy mindig csak jobb sorsot reméljünk.
Arra,hogy mindig kell,hogy legyen erőnk arra,hogy
nevessünk,
És mindig kell idő arra,hogy SZERESSÜNK!!!!!
"Ameddig nem adsz helyet a lelkedben valakinek, aki éppolyan fontos neked, mint saját magad, addig mindig magányos maradsz.."

A szülők olyanok, mint a hegyek; a gyerek azzal tölti életét, hogy megpróbál felkapaszkodni rájuk, és nem is sejti, hogy egy szép napon mi játsszuk majd az ő szerepét.


A gyermekmosoly olyasmi, mint a tetoválás: örökre szóló műremek.

Egy gyermekért azt adjuk, ami mindennél drágább ezen a földön: a szeretetünket, az életünket.

Minden gyerek a maga sajátos küldetésével születik a világra, némelyik, hogy beragyogja napjainkat, némelyik, hogy próbára tegye türelmünket, némelyik, hogy célt adjon életünknek, és némelyik, hogy gondoskodjék rólunk. Így van: mikor világra jönnek, a gyermekek mindent megváltoztatnak, különösen, ha senki sem hívta őket.

Az, aki szorgalomra szoktatja gyermekeit, jobban gondoskodik róluk, mintha vagyont adna kezükbe.

A gyermek állandóan szembesül a kérdéssel: - Mi leszel, ha nagy leszel? Nagy bátorságot tanúsítana a gyermek,aki ilyenkor a felnőtt szemébe nézne, és azt mondaná: - Én nem leszek, hanem már vagyok valami.

Gyermek koromban Nagypapa belihegett, barackot nyomott a fejünkre, és egyből kérdezte: mi leszek, ha nagy leszek. Mondtam: búgócsiga, mert marhára unalmas, hogy a felnőttek folyton ezt firtatják.

Gyermekkorban... akkor boldog az ember. Azt hiszi, elvarázsolt helyen él. Aztán felnövünk, és megszakad a szívünk.

Érdemes lemenni a halpiacra, és megnézni a rákokkal teli hordókat. Soha nem kell fedelet tenni rájuk, mert ha az egyik rák megpróbál kimászni, a társai belekapaszkodnak, és visszahúzzák. A rossz társaság is pontosan így hat a gyerekekre.

A gyermeknek inkább példaképre, mintsem kritikusra van szüksége.

Miközben megpróbálunk mindent megtanítani gyermekeinknek az életről, gyermekeink megtanítják nekünk, hogy miről is szól az élet.

A házasság értelme nem az, hogy a felnőttek gyermekeket csinálnak, hanem az, hogy a gyermekekből felnőtteket nevelnek.

Az egész gyermek olyan, mint egyetlen érzékszerv, minden hatásra reagál, amit emberek váltanak ki belőle. Hogy egész élete egészséges lesz-e vagy sem, attól függ, hogyan viselkednek a közelében.

A gyermek szeme a jövő tükre. Jaj annak, aki elhomályosítja.

Ha a gyermek hazudik, akkor vagy fél, vagy utánoz. Hazug szülőknek hazug gyerekeik vannak. Ha azt akarjuk, hogy a gyerekünk elmondja nekünk az igazat, ne hazudjunk neki.

Milyen jó lenne, ha itt lennél, Milyen jó lenne, ha szeretnél,Ha keresnél Te is, ne csak én járnék,Ne csak szenvednék, és ne csak mindig várnék!Milyen jó lenne, ha egyszerű lenne,Ha mindkettőnk lépést egyszerre tenne,Egymás felé, mosolyogva boldogan,Tudom hogy van ilyen, tudom mert volt olyan!Hiszek mindenben, hiszek benned,Hiszem azt, hogy közelebb enged,a lélek, ami a testedben él,hiszem hogy szeret, hiszem azt hogy nem fél!Várok Rád, még most is minden percben,Bízok benned, mondtam hogy bízok,Érted csordul, ha miattad sírok,Érted élek, és naiv se vagyok,Érted élek, és érted halok!Olyan vagy bennem, mint egy bolyongó szellem,Mint a lelkem, de szeretsz engem?Vagy naiv vagyok, s rosszat tettem?Milyen jó lenne… de szánalmas vagyok,Csak ábrándozok, és abba belehalok,Hiányzol, ez van, akkor erre születtem,Erre a sorsra, megszült s meg öl engem!

Hétköznapokon csaknem észrevétlen a szeretet. Ám ha baj van, nagyon tud fájni. És te is, én is, akkor döbbenünk rá érzelmeink méreteire és fájdalmasságára, mikor veszély fenyeget. Miért így kell megtudnunk, mennyire szeretünk?!
*************************************************************************************
Szeretni annyi mint szenvedni. Ha nem akarunk szenvedni, nem szabad szeretni. De akkor attól szenvedünk, hogy nem szeretünk. Tehát: szeretni annyi mint szenvedni, nem szeretni annyi mint szenvedni, szenvedni annyi mint szenvedni. Boldognak lenni annyi mint szeretni, tehát boldognak lenni annyi mint szenvedni, de a szenvedés boldogtalanná tesz, vagyis a boldogtalansághoz szeretni kell, vagy szeretni kell szenvedni, vagy szenvedni a túl sok boldogságtól.
*************************************************************************************
Ha valakit valóban szeretsz, azonnal tudod, ha megbántod - nem azért, mert látod az arcán, hanem mert a bántás pillanatában önmagadon érzed a bántalmat, neked is fáj - és tudod, hogy nem kellett volna. Nemcsak neki, neked is sajog, azonnal. A szeretet nem ismer sem időt, sem távolságot.
*************************************************************************************
A szeretet nem múlhat el - megmarad. Ezért van az, hogy senkit sem lehet megvigasztalni, ha elveszti azt, akit szeret. Minden vigasz erőtlen és hamis. Főleg az a mondat, hogy "az idő majd begyógyítja a sebedet". Nem igaz. Ez nem olyan seb, ami gyógyul. A fájdalom érzése idővel csökkenhet, de a széttépettség érzése megmarad.
*************************************************************************************
Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:
- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani.

Egymás kedvéért jöttünk a világra. Teremtő gondolatokkal, érző szívvel, igazságszeretettel és emberszeretettel születtünk.Mégis, mikor utadat járod, találkozhatsz mindezek ellenkezőjével: törpe lélekkel és rideg szívvel is. Tudd, hogy ők is Isten teremtményei, és mivel egymás kedvéért jöttünk a világra, szeresd és tanítsd őket.